Nincs aktuális esemény.
Példaértékű vezetőképzés PDF Nyomtatás E-mail

Még néhány hónap hátra van a győri egyetem „Képzők képzése” programjából, a kezdeményezés sikeressége azonban máris kézzel fogható. A projekt célja a képzési tevékenység hatékonyságának fokozása, elsősorban olyan új oktatási módszerek bevezetése által, amelyek hatékonyabban segítik az ismeretek elsajátítását, megértését, s érdekesebbé teszik a tanulási folyamatot. 2010-ben mintegy hatvan munkatárs vett részt a képzéseken, s a leendő vezető oktatók módszertani, infokommunikációs, illetve nyelvi kompetenciáit fejlesztő tréningek pedig valódi szellemi pezsgést indítottak el a felsőoktatási intézményben, számolt be lapunknak Mészáros Attila.

A projekt vezetője elmondta, hogy a hazai felsőoktatás világában egyelőre meglehetősen ismeretlen a Széchenyi István Egyetemen megvalósuló komplex, strukturált vezetőképző program. Ilyen tréningeket elsősorban az üzleti világban alkalmaznak, ám a személyi kompetenciák összefüggő fejlesztéséből az oktatók, rajtuk keresztül pedig az egyetemek és főiskolák is profitálhatnak. Nem elég azonban lemásolni egy vállalati tréning programját, hiszen teljesen más terepről van szó, így adaptálni kell a képzési koncepciót.

Az idén januárban indult képzési blokk moduljai: csapatépítés, konfliktuskezelés, korszerű vezetői ismeretek alapjai, menedzsment ismeretek és stratégiai elemzés. Mészáros Attila tapasztalatai szerint az egyetem munkatársai igen hamar felismerték a képzésben rejlő értékeket, és szinte futótűzként terjedt a szervezeti egységek körében a részvételi lehetőség híre. A hamarosan befejeződő „Kompetencia-alapú felsőoktatás elektronikus tanulási környezetben a Széchenyi István Egyetemen” című projekt tapasztalatai arra utalnak, hogy jelentős igény van a korszerű vezetői ismeretek átadására és a strukturált kompetenciafejlesztésre, amely a Széchenyis oktatók esetében nagyfokú befogadókészséggel párosult.

A projektvezető megerősítette, hogy a tréningek résztvevői fokozott aktivitással térnek vissza az oktatói munkához, ezzel is segítve a hallgatókat az ismeretek könnyebb és gyorsabb befogadásában.

(Győri Közélet - 2011. 02. 19.)